Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
John Koller, a Sony marketingért felelős osztályának vezetője szerint a Playstation 3 simán meg fog birkózni a valódi háromdimenziós játékok megjelenítésével, és ahhoz, hogy az ilyen típusú játékokat láthatóvá tegye a gép, elegendő egy firmware frissítés. " A 3D kulcsszó lesz a közeljövőben. A játékok világát sokkal jobban kiszélesíti ez a lehetőség, és az innovatív technológia miatt, amit a PS3-ba rejtettünk, a jövőben mi leszünk a játékipar Szent Grálja." - lelkendezett a 3D kapcsán Koller.
” Ha hiszik, ha nem, ahhoz, hogy a PS3 3D-s játékokat is megjelenítsen, elegendő lesz egy egyszerű firmware frissítés, amit az emberek amúgy is rendszeresen megcsinálnak. Ez minden, ami ahhoz kell, hogy a konzolon 3D játékokat játszhassunk a jövőben. Ettől függetlenül persze kelleni fog egy 3D megjelenítésére képes TV is, valamint a hozzá való szemüveg. A háromdimenziós Blu-Ray filmekhez pedig egy külön firmware frissítés szükséges, amit az év végén tölthetnek majd le a Playstation 3 tulajdonosok.” A Sony a CES keretein belül olyan játékok segítségével mutatta be a 3D-s technológiát, mint a Gran Tourismo 5, az Avatar, illetve a Super Stardust 3D.
horiahun
16 éve, 1 hete és 2 napjaAz igen! 3D-hez csak frissíteni kell meg TV-t venni. A hardvere a gépnek az bírja😉😛…
popapa
16 éve, 1 hete és 1 napjaKíváncsi vok még milyen lehetőségek rejlenek a Ps3-ban? Mit lehet még előcsalni a gépből egy egyszerű frissítéssel! Mindenesetre ez már eleve pozitívum, h a 3D technológia ugymodn alapfelszereltség!😄
marco
16 éve, 1 hete és 1 napjaBika hardver az kétségtelen.
vendeg
16 éve, 1 hete és 17 órájaMire megbírod venni (megfizethető lesz) a 3D tv-t addigra ps6 lesz.
horiahun
16 éve, 6 napja és 9 órájaHát ha már most készülhet a PS4 akk lehet😉