Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb limitált ideig elérhető játékmód csatlakozott a közkedvelt PlayerUnknown's Battlegrounds-hoz, így a játékosok milliói már elérhetnek egy olyan jelzőrakétához kapcsolódó újdonságot, amire mi inkább eventként hivatkoznánk. Új szabályrendszer szerint ugyanis mindössze annyi feladatunk lesz az újdonság keretein belül a PUBG-ban, hogy a Miramar pályán, TPP módban játszva átkutassuk az egyemeletes házakat, lévén ezekben nagy valószínűséggel találhatunk jelzőpisztolyokat.
Ezeket vegyük majd fel, és lőjünk az ég felé, ami öngyilkosságnak hangzik, hiszen rögtön eláruljuk magunkat a többiek előtt, ugyanakkor kivételesen érdemes lesz ezt megtenni, hiszen a lövés után kapunk egy hármas szintű páncélt, erős fegyvereket és különféle extra boostereket, melyekkel könnyebben lenyomhatjuk majd a ránk törő ellenfeleket.
Ha te is szeretnél csatlakozni a jelzőpisztolyos mókához, nem árt vele sietned, mert az ideiglenes event kizárólag április 2-ig él.
vidoros
7 éve, 9 hónapja és 3 heteMegtévesztő fegyver. 😄 Jó poén.
fighterlaci
7 éve, 9 hónapja és 3 heteÁtverős dolog lett volna, ha nem írjátok meg! 😄
muki
7 éve, 9 hónapja és 3 heteVicces megoldás egyébként! 😄
direktor
7 éve, 9 hónapja és 3 heteHehe, poén! 😄
5t3v3nk3
7 éve, 9 hónapja és 3 hetehát.. kipróbáltam.. Egyetln árva jelzőfényt se láttam az egész meccs alatt, meg a loot ugyan úgy rendesen spawnol. Nem sok értelme van.
petrovicsz
7 éve, 9 hónapja és 3 heteAkkor csak vissza akarták csábítani az elcsatangolt játékosokat… 😄