Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Heteken belül vadonatúj gameplay videókra számíthatunk a várva várt The Last of Us Part 2-ből, ugyanis a Naughty Dog és a Sony közösen bejelentette, hogy a végső simításokat végzik a játék kapcsán, és ki is viszik játszható állapotban a PAX Eastre. Nem ez lesz az első alkalom, hogy a sajtó és a publikum rávetheti magát a Naughty Dog zombis játékára, hiszen korábbi rendezvényeken is kipróbálható volt már az alkotás, azonban most már tulajdonképpen a végeredménnyel fognak szemezni azok, akik kilátogatnak a bostoni expóra.
Nyilván nekünk itt Magyarországon ez friss gameplay jelenetek formájában fog majd megelevenedni, hiszen egészen biztosan kijuttatnak új anyagokat azok, akik kipróbálják, valamint megannyi élménybeszámolóra is számítunk, ami pedig mindig jól jön.
patrik94
5 éve, 11 hónapja és 1 heteHát az nekünk jó messze van.
golem
5 éve, 11 hónapja és 1 heteDemót is kidobhatnának hozzá, hogy mindenki kipróbálhassa…
direktor
5 éve, 11 hónapja és 1 heteAkkor biztos lesz videó belőle és akkor láthatunk már valamit.
totyak
5 éve, 11 hónapja és 1 heteValaki akkor fel is fogja venni a gameplayt, vagy talán hivatalosan is kiadják.