Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Western Digital nevét bizonyára a legtöbb PC-s olvasónk ismeri, hiszen hosszú évek óta a merevlemezek piacának meghatározó szereplői, ez az állítás pedig a külső megoldások területén is igaz. A My Passport és Elements család a legjobban fogyó külső merevlemezek közé sorolható, nemrég pedig egy igen érdekes területre lépett a vállalat, hiszen bemutatkozott a Western Digital My Passport X. Az újdonságot ugyanis főként játékosoknak kívánják majd eladni, méghozzá egészen pontosan a PC-s tábor mellett az Xbox One tulajdonosok kerültek még képbe. Nagy gamer funkciókra persze nem számíthatunk, de például az Xbox One szó nélkül működik majd együtt a WD újdonságával.
A Microsoft konzolja alapból ugye 500GB tárhelyet biztosít, illetve vannak 1TB-os modellek is, a játékok azonban egyre nagyobb helyet foglalnak el, ráadásul az 500GB-ból még kevesebb fölött rendelkeznek a tulajdonosok. A WD My Passport X 2TB extra tárhelyet kínál, a gépekhez pedig USB 3.0-val csatlakozik. Az ajánlott árat 140 dollárban (39 000 Ft) határozták meg.
willthawheel
10 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon elkelne nekem egy újabb féle hard..
kpal
10 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn kiegyeznék az SSD mellé egy új 500GB HDD-vel 🙂
totyak
10 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem belső is jó lenne, csak valami nagy tárkapacitású. Nagyon elterpeszkedtem az 1 terán.
warriorautobot
10 éve, 9 hónapja és 3 heteMegoldásnak nem rossz.
Azért akkor inkább megveszem dobozosan mert akkor az adatok többsége a lemezen van és kevesebbet eszik a belső tárhelyből.
xpforever
10 éve, 9 hónapja és 3 heteRégen elvoltam egy 40GB-s vinyón is (aminek mellesleg olyan hangja volt, hogy a szomszéd is hallotta XD), erre most nem elég az 1TB 😄