A japán hardver listák élén hetek óta a PlayStation Portable bérelt helyet, rendre jobban fogyott a Sony zseblakója, mint bármely más játékalkalmatosság. Ha visszanézünk a tavasz második havának nipponi összeladásaira hardver viszonylatban, akkor máris látható a fölénye, bár nem tetemes, de azért fölény, mindenképp. A Portábilis PléjStációból 270.750 darab talált gazdára májusnak szép havában, ezzel kivívta az elismerő elsőbbséget.
A második helyen a Nintendo Wii futott be 220.052 darabos fogyással, ami hát ha nem is mérföldes lemaradás, de látványos másodrendűség, az tárgyalt hónapban. A harmadik hely sem volt kiadó, vagy kérdéses, tudni lehetett, hogy ennek a pozíciónak csakis egyetlen tulajdonosa lehet, ami nem más mint a duál kijelzős Nintendo DS. Belőle 163.930 darabot sikerült kilapátolni az üzletekből. Szintén szép eredmény.
A negyedik helyezett a PlayStation 3 volt. Nem vitték úgy, mint a cukrot, az utcákon nem csépelték egymást agyon az emberek a készlethiányok okán, hiszen minden üzletben maradt belőle bőven raktáron. A Sony harmadik Játékállomása megelőzte a másodikat, így 34.674 darabos fogyásával lett a negyedik, míg 29.569 index-szel a kettes számú PléjStáció az ötödik. Na ki lett az utolsó? Az nem kérdés, sokkal inkább az, hogy vajon mennyivel? Csúfos. Az Xbox 360-ból 6.883 darab kelt el, ezzel alulról súrolja saját minimum rekordját. Talán volt már ennél gyengébb is, de mi régóta nem számoljuk, halott az a masina Japánban, nincs mit szépíteni.
Akkor foglaljuk is össze, hogy miről értekeztünk fentebb.
PlayStation Portable: 270.750 (37.3%)
Nintendo Wii: 220.052 (30.3%)
Nintendo DS Lite: 163.930 (22.6%)
PlayStation 3: 34.674 (4.8%)
PlayStation 2: 29.569 (4.1%)
Xbox 360: 6.883 (0.9%)
Forrás: Famitsu/Enterbrain
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteÚjabb Sony győzelem. A Wii sincs nagyon lemaradva, a DS is tartja magát. Nem igen fog változni ez a helyzet, hacsak nem eszközölnek valahol árcsökkentést.