Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alig vált előrendelhetővé Japánban a március 3-án érkező Nintendo Switch, a legfrissebb hírek szerint a keleti szigetországban olyannyira kedvelik az emberek a gyártó új masináját, hogy több helyen már előrendelésben elfogyott. A Dualshockers forrásai szerint ráadásul nem egy-két boltról, hanem az olyan nagyobb japán kereskedőkről van szó, mint a Yodobashi, a BIC vagy a Sofmap, akik már most sem tudnak előrendelésben Nintendo Switch-et garantálni a vásárlóknak.
Hogy a Nintendo ilyen kevéske kezdőkészletet küldött volna Japánba, netán ilyen óriási az érdeklődés a Switch-re, azt egyelőre nehéz lenne megmondani, ellenben az elemzők szerint határozottan inkább utóbbiról lehet szó.
A DFC Intelligence elemzőinek számítása szerint ugyanis 2020-ig, tehát három éven belül a Nintendo várhatóan 40 millió példányt ad majd el a masinából, ami a Wii U után óriási előrelépést jelentene az évi több mint 10 milliós eredményével.
rdave
8 éve, 11 hónapja és 4 heteÚgy rémlik „csak” két millió van összesen kezdésre. Azt szétszórni nem nagy dolog. Mármint, ha kitalálják, hogy 2 millióból X darabot adnak japánoknak és azokat szétszórják különböző mennyiségben a japán boltok között, akkor annyira nem kell sokat eladni, hogy itt-ott kifogyjon. Egy-két amcsi boltból korábban jött a jelentés, hogy kifogyott… Ott is ugyanez. Ezzel még nem lehet borítékolni, hogy mind a két milliót eladták és még kellene, csak azt, hogy egyes boltokból nem lehet már venni. Wii U is volt, ahol anno kifogyott…
totyak
8 éve, 11 hónapja és 4 heteAz lenne a meglepő, ha pont Japánban nem így kezdene. Nem értem miért ilyen kis készlettel indítják útnak Nintendoék. Amit lehet, ennél a konzolnál is elbäsznak.
rdave
8 éve, 11 hónapja és 4 heteEzeket le is kell gyártani és aztán raktározni valahol. PS4-nél a Sony japánban csúsztatta, negyed évvel később jött. PS3-nál meg Európát váratta. A Switch meg globális startot kap. Még Magyarországra is egy időben érkezik. Sokkal hamarabb nem lehet kiszállítani boltba se. Plusz máshonnan is lehet azt venni…
patrik94
8 éve, 11 hónapja és 4 heteEz nem semmi! 😮 Mondjuk sok helyen elfogyott azt tudom. Gondolom nem olyan drága mint nálunk… 😖
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 4 heteAzt azért nem hiszem, hogy sokat fog termelni a kezdeti eladás után.