Ez még nem minden, ugyanis átvezető videók sem a hagyományos módon lesznek jelen, nem kell megvárnunk, míg a scriptelt dialóg végigmegy, párbeszéd közben nyugodtan fegyvert foghatunk a másikra, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy te döntöd el, hogy a szavak vagy a tettek embere vagy a játékban.
Hab a tortán, hogy harcban akár ellenfeleink lábát, karját is ellőhetjük, akár katanával levághatjuk, szóval várhatóan feszültséglevezetőnek sem lesz utolsó a Cyberpunk 2077. A fegyvereknek egyébként három típusa lesz, mindhárom más-más játéktípusra kihegyezve, mindenki megfogja találni a hozzáillőt. Ezenfelül megnyugtatott minket a fejlesztőbrigád, hogy a játék továbbra is RPG, ahol statjaink és képességeink számítanak elsősorban.
Lesznek majd követőink is, akikkel akár mély kapcsolatot is kialakíthatunk, mindegyikőjüknek lesz saját háttérsztorijuk, tehát érzelmek terén sem lesz híján a játék. Akár egy éjszakás kaland, akár hosszútávú kapcsolat, minden megtalálható lesz a Cyberpunk 2077-ben.
Night City hat körzetre lesz felosztva, lesz gazdag negyed, bandák által uralt lepukkant terület, technikailag fejlett rész, tehát változatosságban nem lesz hiány. Természetesen az egyes körzetek lakosai is máshogy viselkednek, rajtunk múlik majd, hogy hogyan állunk hozzájuk, hisz a fejlesztők nem győzik hangsúlyozni, hogy rajtunk múlik játékunk alakulása.
tommy
7 éve, 6 hónapja és 3 heteEz eddig nagyon jól hangzik!
vidoros
7 éve, 6 hónapja és 3 heteNa ez így elég durca. Tetszik.
golem
7 éve, 6 hónapja és 3 heteRommá fogok aprítani benne mindenkit katanával! xD
hentes
7 éve, 6 hónapja és 3 heteEz eddig elég tetszetős! 😉
totyak
7 éve, 6 hónapja és 3 heteMár csak egy jó kis magyar felirat kellene a játékba.