A csaló aláírásként az informatikai biztonság szakértőjeként jól ismert Fóti Marcell nevét adta meg álcaként, és hivatkozott NetAcademia Oktatóközpontra is, amelynek a szakember vezető oktatója és ügyvezetője is &8211; nem is kérhet – sem telefonon, sem e-mailben jelszót egy tőle független szervezettől.
A fenti eset jól példázza, hogy Magyarországon is terjedőben van az ún. social engineering, melynek fogalmát Fóti Marcell a következőképpen foglalta össze: &8221;
A támadás ebben az esetben is a kutatással kezdődik: a hackerek beszereznek minden olyan információt, ami a cégről elérhető (éves jelentés, marketinganyagok, újságcikkek stb.), majd feltérképezik a szervezet felépítését, az alá-fölérendeltségi viszonyokat, a jogosultságokat, nemritkán az alkalmazottak ülésrendjét, baráti kapcsolatait is. &8221; – mondja Fóti Marcell.
Bejutás, azonosulás, csalás
Mivel az esetek többségében a hacker a vállalat dolgozójának, vagy partnerének adja ki magát – alkalmazottnak, menedzsernek, vagy éppen az adott területen jól ismert szakembernek -, a kutatás során el kell sajátítania az adott cégre jellemző szakmai zsargont, meg kell ismernie a belső rendszereket és átvennie minden olyan, a cégkultúrához tartozó elemet, amivel hitelesebbé tudja tenni magát.
A kutatási szakasz után következik maga a valós támadás, mely során a csaló egy ügyes csellel, vagy jól kitalált ürüggyel elnyeri a célszemély bizalmát és támogatását. A social engineering &8221; ismert, 5 éves börtönbüntetéséből 2003-ban szabadult Kevin Mitnick is ezekkel a módszerekkel jutott be többek közt a Motorola és a Nokia számítógépes rendszereibe.
Kötelező gyanakvás
Arra, hogy valaki egy néhány percig tartó telefonhívással megszerezze a vállalati információkhoz hozzáférő alkalmazott belépési kódjait, már hazánkban is volt példa. &8221;&8222;munkatárs” kér minket telefonon jelszavunk megváltoztatására, foglaltságunkra hivatkozva és visszahívást ígérve kérjük el vállalati telefonszámát. Így marad idő arra, hogy a vállalati telefonkönyvben ellenőrizzük személyét, és utánajárjunk a megadott információknak.
Fóti szerint az ilyen típusú átverések legeredményesebben a vállalatoknál, szervezeteknél bevezetett &8211; biztonsági házirend segítségével szűrhetők ki, mely az iménti szituációkra vonatkozóan is pontosan leírja a jelszavakra vonatkozó szigorú szabályokat. A házirendeket azonban nem csak elkészíteni, de rendszeresen oktatni is kell ahhoz, hogy valóban sikeres legyen a küzdelem a számítógépes bűnözők ellen.