Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Harmonix még tavaly indított egy sikeres Kickstarter gyűjtést arra, hogy felújítsák a 2003-as Amplitude-ot és akkor azt ígérték idén márciusban már játszhatunk is vele, ám sajnos nem bírták tartani dolgot és a nyárra tették át a megjelenést. Sajnos ebből se lett semmi, ugyanis a Harmonix bejelentette, hogy az Amplitude HD majd csak 2016 elején fog megjelenni.
Az indoklás hasonló, mint a korábbi csúsztatáskor volt, azaz sok új funkciót akarnak beletenni az új verzióba ám a PlayStation 4-re való fejlesztés lassan halad, mivel még nincs sok tapasztalatuk benne, így nem végeznének a fejlesztéssel időre.
Aki segítette a projektet és jogosult lesz az Early Access-re, azok elméletben még idén decemberben hozzájuthatnak a játékhoz.
Az Amplitude HD először PlayStation 4-re, majd kicsivel később PlayStation 3-ra is meg fog jelenni.