Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy ideje már igen nagy az unalom a táblagépek piacán, leginkább arról lehet hallani, hogy csökken a kereslet, valós innovációval pedig nem igazán találkozhattunk az elmúlt hónapokban, azonban a gyártók továbbra is hisznek ebben a szegmensben. Az Apple trónjára leginkább a Samsung pályázik, tavaly pedig egy igen erős palettát tudtak letenni az asztalra. Idén a jelek szerint meg tudják lepni a piacot, hiszen bemutatták az első írisz-szkennerrel szerelt táblagépüket.
A Samsung Galaxy Tab Iris tehát különleges termék, azonban az említett biztonsági megoldáson kívül ez nem látszik meg rajta. A 7 hüvelykes kijelző ugyanis mindössze 1024 x 600 pixelt jelenít meg, a négymagos processzor mellé pedig 1,5GB RAM társul. A specifikáció alapján inkább csak egy éles tesztről van szó, a pletykák szerint írisz-szkennert kap majd a Galaxy Note 6 is, mely minden más téren is csúcskategóriás megoldás lesz.
kpal
9 éve, 7 hónapja és 3 heteHát van miért magasan tartani az árát . 😄
totyak
9 éve, 7 hónapja és 3 heteÉrthető, hogy valami különlegeset akarnak nyújtani, először ugye volt az ujjlenyomat olvasó, most jön az írisz szkenner, csak szerintem ezek feleslegesek. Olyasmiket raknak a készülékekbe, amivel jól felnyomhatják az árát, holott igazi haszna meg nincsen.
(Csak így zárójelben. Vajon mi van, ha begyullad az ember szeme és ilyen véres lesz? Mit érzékel az írisz szekker?)
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 3 heteEgy sima mindenféle cicoma nélküli tablet is ugyan olyan jó arra mint ez csak kicsit kevesebb feloldási lehetőség közül lehet választani.
rdave
9 éve, 7 hónapja és 3 heteNem az íriszen látszik a gyulladás, hanem körülötte.
marco
9 éve, 7 hónapja és 3 heteAz S széria frissülhetne idén is, arra várok már, hogy a Windowsos hibridekről vissza tudjak állni.
imperator
9 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn a nyálmintás telefonokat várom.
marco
9 éve, 7 hónapja és 3 hetexDxDxD Ráköpködéses azonosítás?
rdave
9 éve, 7 hónapja és 3 heteVagy végignyalós.
wegh
9 éve, 7 hónapja és 3 heteTehát a feloldásnál a nyelvedet kell elhúzni oldalra vagy a nyelveddel írod be a kódot? 😄 XD 😛