Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft hardveres divíziója egyre jobb dolgokat készít, az elmúlt néhány évben több terméknél is már azt emlegették, hogy ilyesmit az Apple-nek kellett volna bemutatnia, ami nagyon hízelgő a redmondiakra nézve. Egy üzletágban azonban még mindig rendkívül gyengék és most már tényleg csak az utolsókat rúgják. Ez nem más, mint a mobilos piac, ahol hardveresen már régen újítottak, szoftveresen pedig rendkívül alacsony a felhasználók és magát a szoftvert kínáló készülékek száma.
A „Surface Phone” lehet az egyetlen megmentő, mely már több éve lázban tartja a Windows-párti felhasználókat. Nagy valószínűséggel 2017-ben már tényleg megkapjuk a készüléket, Chris Capossela, a vállalat marketing vezetője pedig nemrég arról beszélt, hogy hogyan állnak a projekthez.
Capossela szerint már-már egy új kategóriát teremtenének, hasonlóan ahhoz, amit a Surface Book és a Surface Studio esetében tettek. Ezek szerint nagyon komoly készülékre számíthatunk, de reméljük az ára és a tudása is versenyképes lesz, hiszen jó lenne látni egy színesebb mobilos mezőnyt.
vape
9 éve, 3 hete és 2 napjaNem hiszem hogy túl nagy sikerrel járnának. Már nem bíznak bennük a vásárlók.
rdave
9 éve, 3 hete és 1 napjaViszonylag kevés marketinges van, aki azt mondja unalmas és átlagos lesz az új cucc.
miertkellettaregbevezetes
9 éve, 3 hete és 1 napjaSzegények valahol sajnálom őket. Hagyják a fenébe ezt a piacot ebből a gödörből sehogy nem tudnak kimászni.
totyak
9 éve, 3 hete és 1 napjaMaga a Win telefon szerintem egy rendkívül jó ötlet, csak össze is kéne tudni rakni valahogy szoftveresen. Meg aztán kellenének kategóriák, nem 1-2 fajtát gyártani, méregdrágán.
mordorer
9 éve, 3 hete és 1 napjaSok sikert nekik. Nem fog sikerülni. Nincs bizalom a cég felé.
kpal
9 éve, 3 hete és 9 órájaÉn ezt megvárom megnézem milyen lesz ,és ha tetszik váltok a 1520-rol. CES már itt van jó lenne ott bemutatnák kicsit hogy mi várható.