A GTA: Vice City tulajdonképpen már csak ezt fokozta, de a grafikán sokat javítottak, valahogy színesebb lett az egész, és nagyszerűen tudták megidézni a 70-es évek hangulatát. Sőt még bugból is kevesebbet találhattunk. A Negyedik rész előtt kiadott San Andreas pedig még hatalmasabb területtel, és immáron a modern korba emelt hangulattal kecsegtetett, mégis talán ez a játék jött be kevésbé a játékosoknak. Szinte az összes létező platformra kiadták a triót, és ez most november 12-22 között újabbal bővül. Az egyes játékok 15 dolláros áron – vagy pakkban mindhárom egyszerre 40 dollárért – beszerezhetőek lesznek a Macintosh rendszerére is.