Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy moddernek sikerült egy kicsikét megpiszkálnia a PS4 egyik legnagyobb exkluzív sikercímeként ismert God of War-t, aminek jóvoltából gyakorlatilag megtudtuk, hogy milyen lett volna belső nézetből Kratos legutóbbi nagy kalandja. Bár óriási megfejtésekre senki se számítson, hiszen nem egy PC-s játékról van szó, ahol alaposabban is bele lehet nyúlni egy kameranézetbe, sőt akár a játékmenet sajátosságaiba is, itt a Speclizer névre hallgató modder csupán néhány extra réteget fedezett fel, illetve hívott elő a játékon belül.
Így talált belső nézetes megoldásokat, melyek többsége főként átvezetőkhöz kapcsolódik, de aki ismeri a God of War-t, illetve játszott Kratos utolsó nagy kalandjával, az biztosan rácsodálkozik majd a kérdéses pillanatokra. Mutatjuk is őket:
patrik94
5 éve, 1 hete és 3 napjaNagyon fura, de nekem bejön. 🙂
golem
5 éve, 1 hete és 3 napjaFú szerintem nagyon szar.
mordorer
5 éve, 1 hete és 3 napjaJó az inkább úgy ahogy van. 🙂
tommy
5 éve, 1 hete és 3 napjaSzerintem jól jártunk, hogy nem így készült el. 🙂