Az új Intel-alapú Mac gépekbe azonban egy olyan chip lesz beépítve, amely nélkül a szoftver nem működhet, így az eddigiekhez hasonlóan a rendszer továbbra is csak Apple hardveren futhat. A biztonságossága és felhasználóbarát kezelőfelülete miatt népszerű Mac OS X ugyanakkor sok olyan kisebb pénzű felhasználó számára is vonzó lehet, akik nem engedhetnek meg maguknak egy Mac gépet, viszont egy x86-os lapkával felszerelt olcsóbb PC-t igen. A mostanra már több weboldalon is nyilvánosságot kapott instrukciók szerint a fejlesztők számára már kiadott, x86-os platformra tervezett Mac OS X rendszer bármely ilyen PC-n futtatható, a következők segítségével. Kell hozzá egy SSE2-t támogató x86-os lapka, a VMware virtualizációs szoftvere, a PearPC emulator nevű alkalmazás, az Apple Darwin 8.0.1-es programja, illetve két, a BitTorrent fájlmegosztó megoldáson keresztül letölthető további fájl, amelyek tulajdonképpen lehetővé teszik az Apple biztonsági technológiájának megkerülését.
Az Apple részéről egyelőre nem kommentálták a hírt, ugyanakkor a cég álláspontja nagyjából kitalálható, tekintettel eddigi üzletpolitikájukra. A vállalat illetékesei az IBM Power PC lapkáiról az Intel processzorokra történő átállás júniusi bejelentése óta többször is kihangsúlyozták, hogy a Mac OS X-et kizárólag Apple hardveren történő használatra tervezték és szánják. Ez annak ellenére így van, hogy egy interjú szerint például Michael Dell, a vezető PC-gyártó Dell elnöke is fantáziát látna egy Mac OS X-alapú Dell PC forgalmazásában.
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 2 heteSztem nagyszerű, hogy PC-n lehet futtatni Mac OS op rendszert. De azért az Apple ne paktáljon le semmilyen PC gyártóval, mert elvesztené az egyediségét, és elég nagy lavinát indítana el vele.
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 hetehelló! hogy lépjek be ebbe a szarba ha elfelejtettem a jelszavam????????????😎
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 3 hetehogy lehet belépni Mac OS X-be ha el felejtettem a jelszavam?
vendeg
18 éve, 1 hete és 4 napjaEgyszerű, boot from the ORIGINAL APPLE MacOSX cd es valasztasz egy root recovery opciot.
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 hetena, nekem sikerült telepíteni egy osx-et sima pc re de ujraindításnál b0:error hibajelentéssel elszál a rendszer🙁
mi tuok csinálni?
szedjek le másikat?
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 heteNekem kell egy Mac OS X rendszer IBM PC-re!!!!!
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 heteAz #1 Vendéggel egyetértek!
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteHOGY LEHET LETÖLTENI MACCOS RA A SAN ANDREAST???????????????