Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Köztudott, hogy nem a CD Projekt RED csapata volt az első, aki szeretett volna játékot készíteni Andrzej Sapkowski jól ismert univerzuma alapján, így a szintén lengyel Metropolish Software már 1997-ben megpróbálkozott a lehetetlen feladattal. Ez a projekt bőven túljutott a tervezőasztalokon, és a minap előkerült róla néhány fiók mélyén őrzött felvétel, amely tökéletesen bemutatja nekünk, hogy milyen is lett volna a The Witcher, ha még az előző évezredben készül el.
Röviden és tömören nem a legjobb, még annak ellenére sem, hogy a Metropolish Software mögött olyan arcok álltak, mint Adam Chmielarz, aki később a People Can Fly kreatív igazgatójaként olyan alkotásokon dolgozott, mint a Bulletstorm vagy a The Vanishing of Ethan Carter, sőt a legenda szerint ő volt az első, aki a Wiedzmin franchise-t először The Witcher néven emlegette Lengyelországban.
A cím nélküli The Witcher-játék egyébiránt egy 3D-s akció-kaland lett volna erőteljes szerepjátékos elemekkel, de inkább beszéljenek helyettünk a most kiszivárgott képkockák, amelyek alapján azért örülünk neki, hogy nem ezzel kezdődött a sorozat története.
hentes
8 éve, 3 hónapja és 2 heteEz kurvajó! 😄 De ez a ruszki szöveg ez kész. 😄
totyak
8 éve, 3 hónapja és 2 heteNem lett volna ez rossz 97-ben, grafikailag semmiképpen sem.
warriorautobot
8 éve, 3 hónapja és 2 heteSzerintem király lett volna akkor is a játék. 😄