Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megvillantásra került a redmondiak által, hogy miként fog festeni az újradolgozott Xbox Store, amit augusztus 5-én már próbálgathatnak is az Insider tagok, majd valamikor az őszi szezon folyamán fog megérkezni mindenki számára a friss dizájn. Egy teljes újrahúzásról van szó a küllem esetében, ami viszont funkcionálisan is erősödik, lévén kétszer olyan gyors lesz, mint eddig, a keresés is könnyebben fog menni, illetve nemcsak az Xbox One-on, de az Xbox Series X-en is ezzel a kinézettel fogunk már találkozni.
Mindössze két másodperc alatt tölt majd be a Microsoft szerint a felület, illetve a trailerek is gyorsabban betöltenek, ami nem ártana, tekintve hogy a mostani megoldás több másodpercet is igénybe tud venni, amíg a user képtelen továbbhaladni.
muki
5 éve, 5 hónapja és 2 heteLetisztult, szép.
tommy
5 éve, 5 hónapja és 2 heteNem rossz.
zender
5 éve, 5 hónapja és 2 hete2020-ban illik is ilyen minimalistának lennie egy shopnak.