Idén végre ismét növekedhet a játékipar

2023. augusztus 11.
16.4651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az utóbbi évek alaposan megtépázták a globális játékipart, ami észrevehető volt a bejelentések és megjelenések számán is, azonban idén érezhetően javult a helyzet, és ezt a számok is igazolják.

A Newzoo piackutatói ugyanis elkészítették aktuális előrejelzésüket, amiből kiderült, hogy 2023-ban a játékipar 2,6 százalékos növekedést produkálva közel 190 milliárd dolláros szektorrá növekedhet, ami jelentős előrelépésnek tekinthető a 2022-ben elkönyvelt 5 százalékos visszaeséshez mérten.

A piackutatás szerint a fellendülés hátterében leginkább a konzoleladások állnak, hiszen a tavalyi évhez mérten 7,4 százalékkal több játékgépet adnak el az idén, de végre újra nagy számban elérhetők a piacon a tripla-A kategóriás videojátékok is.

Mindemellett a Circana piackutató cég szerint az Egyesült Államok fogyasztói videojáték-hardverre fordított kiadásai 23%-kal nőttek 2023 első felében. A várakozások szerint egyébként 2023-ban a mobiljátékok adják majd a globális játékbevételek közel 50%-át.
5 hozzászólás

Moby Dick

1 éve, 8 hónapja és 26 napja

Durva a mobiljáték mennyire megy.

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 8 hónapja és 27 napja

Hát igen, a mobiljáték igen erős, milliárd mobiltelefon van.

válasz erre

Tommy

1 éve, 8 hónapja és 27 napja

Azért eddig sem kellett félteni a szakmát... mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

1 éve, 8 hónapja és 27 napja

Brutál pénzek mozognak itt is! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 8 hónapja és 27 napja

Durva hogy mekkora szeletet hasít a mobil! meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja