Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mivel már egy éve a boltok polcain van a Nintendo Switch, és hihetetlen teljesítményt nyújtott a boltok polcain, a rajongókat lassacskán érdekelni kezdte, hogy a japánok terveznek-e a közeli jövőben hardveres revíziót hozzá avagy sem. A Wall Street Journal információi alapján bár a Nintendo nem zárkózik el ilyesmitől, ellenben az biztos, hogy 2018-ban még nem jön erősebb hardverrel kialakított és új dizájnnal ellátott Switch konzol a boltokba, aminek az oka nem más, minthogy a japánoknak bőven van még dolguk a jelenleg kapható változattal is.
A lap ugyanis a Nintendóra hivatkozva arról írt, hogy a cég legfontosabb terve jelenleg az, hogy elindítsa és kibővítse a konzolhoz kapcsolódó online szolgáltatásokat, melyek között Switch Online név alatt valami hasonló is várható, mint a Sony esetében a PS Plus, vagy a Microsoftnál az Xbox Live Gold.
Ez utóbbi indulására idén szeptemberben számíthatunk, vagyis 2018-ban már tényleg nincs sok esély arra, hogy a Nintendo egy hardveres újragondolással is foglalkozzon.
xelosz
7 éve, 10 hónapja és 2 hetenembaj nem kell kapkodni 😄
két év múlva tuti lesz pénzem az erősebb példányra szóval fejlesztgessék csak addig az online-t 😄
warriorautobot
7 éve, 10 hónapja és 2 heteJó hogy nem jön ki új, nehogy már évente jöjjön ki új konzol!
fighterlaci
7 éve, 10 hónapja és 2 heteHülyeség is lenne vele kapkodni! Tavaly jelent meg! 😮
totyak
7 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn már a másik két konzolnál is faszságnak tartottam, hogy jön belőlük erősebb. Nintendo meg nem szokott azon az úton járni, mint a másikak. Most sem kellene.