Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány nappal ezelőtt történt, hogy a francia JeuxVideo brigádja meglepő információkat közölt a UbiSoft régóta készülő, és továbbra is konkrét jövőkép nélkül létező I Am Alive című alkotásáról. A biztos forrásokra - akkor legalábbis azt mondták - épült írásból megtudtuk többek között, hogy még idén megkapjuk majd a játék kész változatait, azonban korántsem úgy, ahogyan azt gondolnánk, hiszen dobozos megjelenés helyett csak és kizárólag digitális formában, kissé átalakulva láthat napvilágot a projekt.
Mivel a história másodszor leírva még nagyobb butaságnak hangzik, mint elsőre, a UbiSoft természetesen nem hagyhatta, hogy ebben a tévhitben éljenek az emberek, így Jade Raymond, a csapat egyik producere elárulta a nagyvilágnak, hogy az információk a vicc kategóriába tartoztak, és fogalma sincs arról, hogy a JeuxVideo srácai honnan szedték ezeket az információkat, ők ugyanis semmi ilyesmit nem jelentettek be korábban az I Am Alive-ról, és ami azt illeti, jelenleg sincs még semmi bejelenteni valójuk.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 heteHát ez aztán most akkor megnyugtatott.😄
totyak
14 éve, 11 hónapja és 2 heteEz jelenthet jót is, meg rosszat is.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 heteinkább rosszat sztem
skyman
14 éve, 11 hónapja és 2 heteHát kell az a dobozos verzio szerintem mindenkép🙂
Meg milyen ez már, hogy ez a vicc kategóriába tartozik?😄xd
braddock
13 éve, 11 hónapja és 1 heteSzerintem is kéne de eddig úgy néz ki hogy nem lesz sajnos!