Azt az nVIDIA is elmondta, hogy lesznek 1, illetve 2GB memóriával szerelt modellek is, az ASUS pedig vegyesen válogatott az elérhető alapok közül, hiszen három modellt jelentettek be. A GT740-2GD3 név alatt a 2GB GDDR3 memóriával ellátott alapmodellt ismerhetjük meg, mely 933MHz-es órajelet mutat fel. A GT740-1GD5 már egy gyárilag felgyorsított kártya, hiszen 1053MHz-en ketyeg, illetve 1GB GDDR5 memóriát kapott. A legerősebb modell pedig GT740-2GD5 néven érkezik, mely szinte mindenben megegyezik az előző kártyával, azonban ez már 2GB GDDR5 memóriát kapott.
Az MSI két modellt leplezett le, melyek egyaránt 2GB memóriával érkeznek, azonban a memóriák típusa már eltérő. Az N740-2GD5 ugyanis GDDR5-ös szabványt, az N740-2GD3 pedig GDDR3-as verziót használ. Mindkét modell 1006MHz-en ketyeg majd, külsőre pedig teljesen megegyeznek.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az nVIDIA nemrég hivatalosan is leleplezte legújabb modelljét, mely a GeForce GT 740 nevet kapta és az alsóbb szegmensbe kíván némi erőt szolgáltatni, erre pedig minden esélye meg is van. Az új modell remek alapot nyújt a partnereknek ahhoz, hogy egy korrekt belépőszintű kártyát kínálhassanak mindenki számára elérhető áron. Természetesen ezt az nVIDIA partnerei is tudják, így a hivatalos bejelentés mellett jó néhány gyártó leplezte le saját modelljeit. Mi most két olyan vállalat termékét mutatnánk be, melyek nálunk is hivatalos blogot vezetnek.
kpal
11 éve, 7 hónapja és 3 heteHT-PC jó jól jönne .
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 3 heteDE DURVA cucc!!!!!!!😮
Egy MSI-t bevállalnék!
totyak
11 éve, 7 hónapja és 3 heteAz egyiknél az a gáz, hogy csak DDR3-as, a másiknál, hogy csak 1Gb-os. Manapság már minimum 2Gb DDR5-öt elvárok. Szerencsére azért olyan is akad.