Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk nektek, a Bungie a tegnap esti órákban tervszerűen bejelentette legújabb projektjét, avagy a Destiny-t, amiről kiderült, hogy egy MMO alapokon nyugvó konzolos FPS lesz, méghozzá egy igencsak érdekes, kissé futurisztikus koncepcióban. A hivatalos közleményből megtudtuk, hogy a játék története a jövőben játszódik majd, méghozzá egy globális, de nem természeti katasztrófa által lepusztított Földön, ahol egyetlen település maradt csak meg érintetlenül a sok közül.
Főszereplőnk – akit teljes egészében testre szabhatunk majd – ennek a településnek az egyik őrzője lesz, aki sok más játékossal együtt a békére és a nyugalomra törekszik majd többek között, amiért természetesen itt is háborúzni kell.
A Destiny-ről sajnos a hivatalos bejelentés ellenére kevés konkrét információ látott napvilágot, az viszont már biztos, hogy támogatni fogja a keresztplatform játékot, megjelenése pedig PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra valószínű – várhatóan 2013-ban -, majd később next-gen konzolokra is, de a PC-s változat esélytelen, mert a Bungie szerint már senki sem játszik egérrel és billentyűzettel. Mert PC-n nincs kontroller, ugye? Alant egy videó, amit a bejelentéshez mellékeltek a készítők.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaNagyon jól néz ki!!!!
marco
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaCsinos concept!
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaNem lehet valami előrehaladott állapotban, eléggé sok a concept art és semmi más.
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaNagyon dög!🙂 Jóóóóó lesz!🙂
vendeg
12 éve, 11 hónapja és 3 napjaRohadt szép.