Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Korábban is szólt róla a fáma, hogy netán a BioWare dolgozik egy vadonatúj Mass Effect-játékon, azonban most végre teljes körű megerősítést kaptunk a stúdiótól az N7 Day ünnepnap alkalmából az imént. A Mass Effect Legendary Editionön túl tehát a rajongók hamarosan kapnak valami finomságot is, ami kapcsán ráadásul úgy fogalmaz a csapat, hogy egy "veterán csapat" fog dolgozni rajta, habár ezt nem konkretizálták még sajnos. Annyi viszont biztos, hogy korai fázisban van a projekt, valamint megosztottak egy koncepciós rajzot is, ahol egy űrhajót láthatunk, illetve vélhetően annak legénységét.
Sajnos itt meg is áll az információk halmaza, ennyivel látták el a közönséget Casey Hudsonék, és egyhamar valószínűleg nem is kapunk híreket, hiszen a brigád gőzerővel dolgozik az Anthem 2.0 frissításen és a Dragon Age 4-en is.
petrovicsz
5 éve, 2 hónapja és 1 heteNa akkor a legjobbkor fogom végigtolni a remastert, fel tudom venni a fonalat.
ronalddo
5 éve, 2 hónapja és 1 heteHányszor mondták már a Mass Effectre, hogy nem lesz folytatás, és voilá… 😄
soami
5 éve, 2 hónapja és 1 heteAndromeda nem folytatás volt, de még csak nem is spinoff mert egy időben játszódott az eredeti sorozattal csak másik galaxisban. Szóval ez sem feltétlenül folytatás lesz.
patrik94
5 éve, 2 hónapja és 1 heteNa milyen csavart hoznak vajon a sztoriba…? Kíváncsian várom!