A The History Channel: Civil War 2006 tájékán robbantott nagyot ebben a témában, ami egy polgárháborús FPS volt. Ennek a játéknak a félig-meddig folytatása a History Civil War: Secret Missions. Ugyan a bejelentésen kívül túl sok infót nem kaptunk hozzá, de az Activision biztosan nem hagyja sokáig információ nélkül a játékrajongókat.
A szinte mindegyik konzolra és PC-re bejelentett játék az 1860-as évek környékére repít minket vissza. A helyszín ugye Amerika, ahol is éppen polgárháború dúl észak és dél között. A játék érdekessége, hogy igazi megtörtént eseményeket dolgoz majd fel, a csaták helyszínei is le lettek mintázva, ahogy a lehetőség engedte. A korhűség természetesen az egész játékon végigkísérhető minden téren, a fejlesztők azt is megígérték továbbá, hogy szeretnék úgy vissza adni a csaták véres és brutális hangulatát, ahogy az valamikor tényleg megtörtént.
Fontos szerepet fog kapni a taktikázás azt azonban még nem tudjuk, hogy milyen stílusban fogják elénk tárni a játékot. A Választható fegyverekből ítélve (revolver, shotgun, stb.), ismét egy FPS lesz, ahogy az elődje is volt, azonban ha a taktika is bejön, akkor vagy megpróbálják belevinni a Brothers In Arms csapatirányítós elemeit vagy valami RTS-el kevert játékmenetet. Hamarosan biztosan több is kiderül róla, a lényeg, hogy készül!