Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Érdekes részleteket osztott meg az IO Interactive vezére, név szerint Hannes Seifert a Videogamer munkatársaival azzal kapcsolatban, hogy az új Hitman a decemberi premier idején még nem teljes pompájában jelenhet majd meg. A játéknak ugyanis egy jelentős részét már elérhetik majd a rajongók - csak halkan jegyezzük meg: azok a rajongók, akik teljes árat fizettek az alkotásért -, azonban a teljes tartalom csak a későbbiekben érkezik hozzá, így javarészt 2016 folyamán.
Ennek megfelelően még a történet sem lesz teljes, hiszen a csapat olyan új küldetéseket ígért a későbbiekre, amelyek a játék sztoriját is kiegészítik, ezen felül live eventek és contractok egyaránt a későbbi felhozatal részét képezik majd.
A fejlesztők mégis ódzkodnak attól, hogy Early Access néven említsék ezt a változatot, hiszen Seifert szerint ennél azért jóval többet kapnak majd a rajongók, egy befejezett, bugok nélküli játékot, csak éppen tartalmilag nem mindent, amit korábban beterveztek.
muki
10 éve, 5 hónapja és 1 heteElég fura stratégia így kiadni. 😮
mordorer
10 éve, 5 hónapja és 1 heteEhhh, na majd jönnek fizetős DLC-ben… 😖
eltohn
10 éve, 5 hónapja és 1 heteAkárhogy csűrik csavarják, ez nem teljes játék lesz. Tehát vagy el kéne tolni a megjelenést, vagy pedig ez tényleg Early.
totyak
10 éve, 5 hónapja és 1 heteEgyszerűen csak senki ne vegye meg így és nincs gond. Nem ráér mindenki, amikor elkészül a komplett játék?
kpal
10 éve, 5 hónapja és 1 heteMi lenne ha minden flottul menne …
paulmarlow
10 éve, 5 hónapja és 1 heteAki azt mondja erre a játékra,hogy Early Access az enyhe fogalomzavarban szenved. 😄
italianman
10 éve, 5 hónapja és 1 heteSzerintem , várhTNÁNAK VELE, olyan sokan majd úgysem fogják megvenni.