Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Túl szép is volna, ha egyszer egy UbiSoft játék pontosan megérkezne PC-re, és még szebb lenne, ha a franciák minderről időben tájékoztatnának minket, hiszen az Assassin's Creed-sorozat esetében is a legtöbbször az utolsó pillanatig húzzák a PC-sek agyát, majd a megjelenés előtt pár héttel bejelentették: "Bocs srácok, ti majd csak később kapjátok meg a programot!". Éppen ez történt a H.A.W.X. második epizódjával is, ami a Nintendo Wii-n és természetesen PC-n csak későbbre kapott felszállási engedélyt.
Indokok? Azok nincsenek, „csak” el lettek csúsztatva ezek a változatok, így amíg a HD konzolos kollégák szabadon repkedhetnek, addig a PC-s és a Wii-s játékosoknak a találgatás maradt. Még a Steam is csak egy erős 2010 őszi időintervallummal merte felruházni az érkezési dátumot, ámbár egyes források úgy tudják, az új időpont november 16-a lett, akkor számíthatunk a személyi számítógépes dobozkák érkezésére, míg a Nintendo masinájával rendelkezők egy kicsit korábban, november 9-én tehetik rá mancsaikat saját változataikra.
totyak
15 éve, 4 hónapja és 1 órájaEz a hír valahogy nem rázott meg. utálom, ha csúszik egy játék, de biztos jó ok van rá. Elsősorban gondolom valamilyen gazdasági megfontolás vezetett az Ubi-nak eme döntéséhez.
dorcika
15 éve, 3 hónapja és 4 heteAzt én sem szeretem, ha egy játék késik…