Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony legfrissebb pénzügyi jelentésében összefoglalta az első negyedéves adatokat, amiből kiderült, hogy a cég hosszú idő után ismét nyereséges, amit a vállalat elsődlegesen a konzoleladásoknak köszönhet. A cég ugyanis bejelentette, hogy az április 1-jétől június 30-ig tartó időszakban 3,5 millió PS4-et, PS3-at és PS2-őt tudtak eladni, amivel ismét alaposan túlteljesítettek a Microsoft eladásain.
A redmondi óriás ugyanis nemrégiben arról beszélt, hogy a kérdéses három hónapban 1,1 millió Xbox One és Xbox 360 fogyott el, vagyis konklúzióként kijelenthető, hogy háromszor több PlayStation-konzolt adtak el az első negyedévben, mint az Xbox logójával ellátott masinákból.
fantis6
11 éve, 5 hónapja és 2 heteszépen teljesítenek, örülök hogy már pozitív a mérlegük 🙂
kpal
11 éve, 5 hónapja és 2 hetees ez tovabb nő 😄
totyak
11 éve, 5 hónapja és 2 heteŐőőő, ez a hír kétszer van. Mondjuk ez volt előbb kirakva. Sony szépen teljesít.