Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Konami a legbrutálisabb vásárlói rohamokra is felkészülve kereken hárommillió Pro Evolution Soccer 2010 kópiát küldött szét a kiskereskedők számára, hogy hiánycikk biztosan ne legyen az év másik nagy futballos produkciója. A FIFA 10 már bizonyított, rekordot is döntött, nem kisebbek az elvárások a másik oldalon sem, milliós launch-ra számítanak a Konami-nál. A franchise mostanáig 55.5 millió eladott kópiánál jár, amelyet további értékes milliókkal toldhat meg az idei, eddigi legkomolyabb iteráció.
Martin Schneider, a Konami európai marketing és PR direktora újfent kiemelte, hogy ezt a részt is a rajongók visszajelzései alapján csiszolták finomra, hogy a végtermék minősége végül abszolút kifogástalan legyen. A Pro Evolution Soccer 2010 már elérhető PlayStation 3, Xbox 360 és PC platformokon, a további megjelenés előtt álló verziókra azonban még várni kell egy kicsit. A külföldi review-k szerint a FIFA 10 idén alaposan kiporolta a PES 2010 hátsóját, míg előbbi kilencven pont felett kapott átlagban, addig utóbbi a nyolcvanas átlagra volt „csak” elegendő.
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetevalaki megadhatná a pes 2010 telepítő kódot küldjétel erre az email-re [email protected]
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 hetemiért nincs fent a kódja 😕😕
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 hetevalakinek megvan a kódja nagyon kéne mert ami fenn van kód az nem megy a játékhoz😮
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 6 napjaPY2H-5S9U-MWSL-KE5L-5X27😄
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 6 napjaez működik 😉
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 hete5HRV-LVRU-F75R-MV2L-RK45
RPJ4-7YVV-XSV5-5JK2-H25T
AT7H-KMJL-334W-W3LT-XJWM
D565-K4ES-56JC-YNXN-54J3
CV3L-25UM-7NF7-7RJA-45C3
S2H6-5DTJ-MDPV-37N7-2FAT
73VD-V59A-5ACY-JPDV-EP9J
PJ5C-P7X9-F35D-FDDK-Y7J6
AKF7-LJPK-5YPS-JVDU-J4YP
9VNE-M9ME-KY9S-MVCV-27EM
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 napjanekem is kéne [email protected]😕😕
shade
15 éve, 10 hónapja és 4 napjaMért talán a játék mellé nemadtak kódot? Az mintíg otvan a dobozon vagy a kézikönyv hátulján, ha nem ott akkor a dvd-n. Ha pedig letöltötted akkor verdesd a fejed a falba. 😄
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 napjanekem is!!!!😕😕😕