Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve csapata lassacskán közutálatnak örvend, köszönhetően annak, hogy szinte egyetlen sorozatukkal sem voltak képesek eljutni a harmadik részig, így a pletykákon kívül se a Half Life 3, se az Episode 3, se a Left 4 Dead 3, de még csak a Portal 3 sem készült még el. Sőt, jelenleg úgy tűnik, hogy a csapat jobban ért a stúdióbezáráshoz, az IGN beszámolója szerint ugyanis a Valve bezárta San Francisco-i irodáját, aminek köszönhetően egy halom tehetséges fejlesztő került utcára.
A játékfejlesztőket azonban nem olyan fából faragták, hogy ne találják fel magukat egy ilyen helyzetben, így legfrissebb információink szerint Tod Semple és Jeff Gates, avagy az utcára tett csapat két vezéregyénisége máris összehoztak egy indie stúdiót, méghozzá Temple Gates Games nével.
Első projektjük állítólagosan már javában készül, és mivel a srácok a Valve előtt a Blizzard és a PopCap műhelyeit erősítették, ezért érdemes lesz figyelemmel követnünk tevékenységüket.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNa akkor ezt az új stúdiót figyelni kell. 🙂
Valve meg érdekesen áll hozzá…
marco
12 éve, 5 hónapja és 1 heteLehet hogy ez volt a harmadik stúdiójuk. Nem akarták megbontani a rendszert.😄
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteSzerintem Left 4 Dead 3 lesz, sok jel utal rá, így meg megdől a rendszer, mert ismerik a hármas számot. Ha csak poénból nem rögtön a Left 4 Dead 4-et adják ki 😄
lac
12 éve, 5 hónapja és 1 heteVagy Left 4 Dead 2 – Episode 1…
scal
12 éve, 5 hónapja és 1 heteaz a legdurvább, hogy odakint, összeül hat ember és megalapítanak céget.. nálunk ez miért nem megy?