Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google kapcsán sok olyan projektről hallottunk már, melyek ígéretesen indultak, de végül különböző okok miatt nem érkeztek meg az átlagfelhasználókhoz, sokan pedig ezt a sorsot látták maguk előtt a Project Ara kapcsán. A jelek szerint azonban erről szó sincs, a fejlesztések jól haladnak, de a kereskedelmi forgalom és a nagy népszerűség még odébb van. A moduláris okostelefon ötlete egyébként sok neves gyártót is megnyert magának, nemrég pedig a Toshiba adott hírt ezzel kapcsolatos fejlesztéseiről.
A japán vállalat három kameramodult mutatott be, melyek a Project Ara okostelefonokban teljesíthetnek majd szolgálatot. A két hátsó kamera 5, illetve 13 megapixeles felbontást kínál, utóbbi pedig segédfényt is kapott. A harmadik újdonság egy előlapi kamera, mely két megapixeles képeket képes készíteni.
A Toshiba amerikai részlegének vezetője azt is elmondta, hogy lesznek még 8 és 20 megapixeles modulok is, így a felhasználóknak bőven lesz miből válogatniuk. Reméljük hamarosan újabb neves beszállítóktól kapunk híreket a modulokkal kapcsolatban, hiszen a jelek szerint egy valóban megvalósuló és igen érdekes projektről van szó.
warriorautobot
10 éve, 11 hónapja és 1 napjaNagyon város egy project. 🙂
Nagyon remélem hogy lesz benne jövő, mármint mások szerint mert szerintem ha megfelelően árazzák akkor igen jó lesz. Mindenki olyan telefont állíthat össze amilyet szeretne.
totyak
10 éve, 11 hónapja és 1 napjaAz ötlet szerintem is nagyon jó, csak attól tartok, hogy sokkal drágább lesz egy ilyen telefon a modulok miatt, mint ha egy normál készüléket vennék. Akkor megmi értelme, ha tudásra ugyanazt kapom?