Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony úgy határozott, hogy nyárig szám szerint három ingyenes alkalmazást tesz elérhetővé a Sony legújabb hordozható masinájához, avagy a PlayStation Vitához, amelyek név szerint a Paint Park, a Treasure Park és a Wake Up Club lesznek. Megjelenés szempontjából a sorban az első a Paint Park lesz, amelyben nevéhez hűen jó pofa rajzokat készíthetünk a kis masina segítségével, lehetőségünk lesz képeket átformálni, a kamerák segítségével mindehhez alapanyagot készíteni, a végeredményt pedig megoszthatjuk barátainkkal, sőt az Ad Hoc segítségével közös rajzórát is tarthatunk.
A másik alkalmazás a Treasure Park címet kapta a keresztségben, megjelenése nyáron várható, betöltését követően pedig különféle fejtörőket és kihívásokat készíthetünk magunknak vagy éppen barátainknak, amelyeket 3G segítségével bármikor meg is oszthatunk velük.
A harmadik ingyenes alkalmazás a Wake-Up Club lesz, amely szintén nyár folyamán várható, koncepciója pedig egy ébresztőórához kapcsolódik, amelynek segítségével jól ki tudunk tolni PlayStation Vitát birtokló barátainkkal.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteZsír. Kellenek.🙂
marco
13 éve, 9 hónapja és 1 hete3g pont nincs a vitámban.🙂
maniac
13 éve, 9 hónapja és 1 heteNekem meg még Vitám sincs.🙁
marco
13 éve, 9 hónapja és 1 heteListára jegyezve.😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHát ez az ébresztőórás olyan feleslegesnek tűnik de majd meglátjuk.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteÉrdekes szerintem mindegyik. Értelmük nincs, de legalább ingyé van.😄