Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Smite, a Paladins és a Realm Royale megalkotói, a Hi-Rez Studios három kisebb brigádra szeletelte fel a társaságot, hogy ezáltal mindhárom játékukon egy-egy csapat maximális erőbedobással dolgozhasson, anélkül, hogy be kéne segítenie a többibe. Így született meg a Titan Forge Games, az Evil Mojo Games, és a Heroic Leap Games, mindhárom csapat bővíteni fogja a létszámát az elkövetkezendő hónapokban, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudjanak foglalkozni a nekik kijelölt játékkal.
Továbbá alakult egy aldivizió, a Skillshot Media, mely konkrétan az eSporttal fog foglalatoskodni, illetve egy, a művészeti szolgáltatásaikra koncentráló alosztály is megszületett, az Alacrity Arthouse. A három osztagot Chris Larson stúdiómenedzser fogja együttesen felügyelni, ezzel a húzással pedig sokkalta eredményesebb jövőt remélnek a játékaiknak.
patrik94
7 éve, 5 hónapja és 4 napjaJobban tudnak majd az adott ptojektre koncentrálni, ez tök jó.
petrovicsz
7 éve, 5 hónapja és 4 napjaKülön esport csapat? 😮 Dehát mindegyik játékuk esport, nem?
rdave
7 éve, 5 hónapja és 4 napjaPont ezért. Mindhárom játékot menedzselni kell esportban.