…az IncGamers munkatársai a jövőről kezdték el faggatni az úriembert, aki mielőtt még bármit is mondhatott volna, a szoba túlsó felében ügyködő Chris Schmidt (PR menedzser) közbevágott, és elmondta az érdeklődő újságíróknak, hogy hamarosan hallani fogunk valamit tőlük, méghozzá egy új bejelentést. Természetesen ennyi, és semmi több információnk nincs arról, hogy mi lehet ez a titokzatos jövőbeni projekt, hiszen lehet a már most futó, vagy nemrégiben kifutott alkotásaik folytatása, esetleg újabb feldolgozások (Loom 2-t a népnek), de egy vadonatúj produktum útnak indítását sem tartják lehetetlennek a külföldi fanatikusok. Egyelőre kár találgatni, még az idén biztosan megtudjuk, hogy mit rejtegetnek annyira a srácok, addig pedig várjunk türelemmel.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Telltale Games brigádja az idei esztendőben ismét kivirágzott, hiszen nem csak feltámasztották a Monkey Island szériát, egy új projektet is útjára indítottak, és friss információink szerint mindez még csak a jéghegy csúcsa volt. Történt ugyanis, hogy az IncGamers munkatársai ellátogattak a Telltale Games műhelyébe, hogy ott egy interjúban faggassák ki a cég egyik igazgatóját, Dave Grossman-t néhány érdekes történetről. Mikor azonban a kérdések kezdtek egyre érdekesebbek lenni, és a hangulat kezdett felforrósodni...