A Sony hivatalosan bejelentette, hogy július 4.-én bemutatkozik az öreg kontinensen is a Dual Shock 3, amely kiteljesítheti az igényeinket. Jóllehet, már régóta hozzáférhetők kishazánkban is az import darabok, azért örülünk, hogy hamarosan nekünk is lesz saját készletünk, a saját, legális piacunkon.
Japánban tavaly november óta kapható az áhított Dual Shock 3, amely a "kezdetleges" SIXAXIS-t fogja végérvényesen leváltani. A PlayStation 3 debütálásakor a Sony még nagyban peresekedett az Immersion nevű céggel, akik azért fordultak a törvényhez, hogy bevasalják a japán elektronikai óriáson azt a vaskos összeget, amit a technológia jogtalan használata okán követeltek. Amíg a felek ki nem egyeztek, természetesen a rezgés funkció beépítése nem volt járható út, így a Sony egy kényszermegoldással hozakodott elő, a rezgés nélküli SIXAXIS kontrollerrel.
Miután kezet rázott a két pereskedő fél, a megoldás alkalmazása, beépítése újból elérhetővé vált, a Sony nem is habozott sokáig, azonnal nekiláttak a harmadik generációs Dual Shock gyártásának. Valószínűleg egyszerűen nem volt elég kapacitásuk a gyártó sorokon, hogy Európában is egyidőben debütálhasson a Japán megjelenéssel. Sokat kellett várnunk rá, de eljött a pillanat, csupán néhány nap választ el minket a Dual Shock 3 hivatalos európai megjelenésétől. A briteknél 40 Fontot fognak bekasszázni a vásárlóktól egyetlen példányért. Isten hozott nálunk.
A rezgésen kívül gyakorlatilag minden marad a régiben (SIXAXIS), tehát a mozgás érzékelés és a vezeték nélküliség is tovább öröklődött, meg persze felszedett magára pár gramm súlyfelesleget.