Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Archos neve más ismerős lehet olvasóink számára, hiszen a vállalat már jó néhány újdonságával szerepelt oldalunkon, nemrég pedig egy újabb jó áron érkező táblagépről ejtettek szót. Egészen pontosan az Archos 80 Cesium-ról van szó, mely egy olcsó Windows 8.1-et futtató táblagép. A 8 hüvelykes IPS kijelző 1280 x 800-as felbontást kapott, a spórolás pedig leginkább a kamerákon látszik, hiszen két megapixeles hátlapi, valamint VGA előlapi egységet szereltek be a mérnökök.
Az említett Windows 8.1-es rendszert egy négymagos Intel Atom Z3735G processzor és 1GB memória hajtja majd, a grafikus vezérlésért pedig a beépített Intel HD grafika felel. A tárhely mérete 16GB lesz, de microSD kártyával bárki bővítheti majd. Az újdonság a következő hetekben érkezhet meg Európába, méghozzá 120 euró (37 000 Ft) környékén, melyben benne lesz egy egyéves Office 365 előfizetés is.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 2 heteHa itthon megállna 50k alatt akkor jó vétel.
totyak
11 éve, 1 hónapja és 2 heteA Toshiba-nak is vannak ilyen kaliberű táblái hasonló árban és akkor már inkább azt választanám, mint egy Archos-t.
miertkellettaregbevezetes
11 éve, 1 hónapja és 2 hete1GB ramos win 8-as gépet vegyen akinek 6 anyja van.
5 ft-ért se kéne.
Ha win 8-as gép akkor 2GB ramnál alább senki ne adja.Ezek a hulladékok semmire nem jók.