A frissen reflektorfénybe állított újdonság Xigmatek Asgard III típusjelzéssel fog megérkezni a boltok polcaira, és a gyártó elsősorban a játékos felhasználókat célozza meg vele. A kívül-belül fekete színben pompázó ház midi torony kialakítással lett tervezve, a vázszerkezete pedig a megfelelő szilárdság érdekében acélból készült.
Az újdonság kétféle változatban lesz elérhető, amiknek a főbb specifikációjuk megegyezik, egyedüli különbséget mindössze az oldallapjuk jelenti, ugyanis az alapmodell hagyományos, míg a társa ablakos panellel lesz beszerezhető. A Xigmatek Asgard III 192 X 410 X 475 milliméteres méretekkel rendelkezik, ami mellé 5,4 kilogrammos tömeg párosul, az alaplapok közül pedig a microATX, valamint a standard ATX formátummal rendelkező modellek fogadására van felkészítve.
A beépített konfiguráció megfelelő szellőzéséről alapesetben mindössze egyetlen 120 milliméteres ventilátor gondoskodik, ami a ház hátulján kapott helyet, de amennyiben a felhasználó tovább szeretné fokozni a hűtési teljesítményt, akkor rendelkezésre áll még egy 120 milliméteres a frontrészen, illetve a hagyományos oldalpanellel szerelt modellnél még tovább két darab 80/92/120 milliméteres oldalsó ventilátorhely is. A különféle meghajtóknak három darab nyitott 5,25 inches, két darab nyitott 3,5 inches, és öt darab belső 3,5 inches tárolóhely kínál beépítési lehetőséget, a bővítőkártyák részére pedig hét darab PCI slot áll rendelkezésre.
Ahogy az már egy új fejlesztésű háztól elvárható, az optikai meghajtók, a merevlemezek és bővítőkártyák beépítése nem igényel semmiféle szerszámot vagy segédeszközt. A számítógépház előlapján kialakított I/O panelen található két darab USB 2.0 csatlakozó, valamint az audiorendszer fejhallgató és mikrofon kivezetése. Az új Xigmatek Asgard III várhatóan az elkövetkező napokban fog felbukkanni a nagyobb üzletek kínálatában 35 euró (hagyományos oldalpanellel szerelt modell), illetve 40 euró (ablakos oldallappal szerelt változat) körüli áron.