Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hétvége folyamán az Arc System Works hivatalos Twitter-oldalán megjelent egy rövidke bejegyzés, amelynek értelmében a csapat hamarosan bejelenti soron következő új játékát. A bejegyzéshez csatolásra került egy képkocka is, amelyen alaposan pixelesített formában vélhetően a bejelentés apropóját láthatjuk, azonban órákba tellett még a rajongóknak is, hogy valamit kihámozzanak ebből maguknak.
Később aztán kiderült, hogy a pixeles képkocka mögött egy nem is annyira új cím, a Fantasy Hero: Unsigned Legacy húzódik meg, amelynek vélhetően a lokalizációját, jelentheti majd be a csapat. Mindez egyelőre csak feltételezés, de a kérdéses hack and slash RPG nyugati premierjének bizonyára igencsak tudnának örülni a Vitás rajongók.
juhaszandor
11 éve, 2 hónapja és 1 heteMilyen sokatmondó pixeles kép 😄 A lokalizáció is jó, nem csak az új címek, végülis a JP régiós játékok ritkán jönnek ide.
tommy
11 éve, 2 hónapja és 1 heteAz igen! 😮 Kép alapján nagyon ígéretes! 😄
vape
11 éve, 2 hónapja és 1 heteHmmmmmm kéne valami szupermodern képfejtô alkalmazás! 😄
rdave
11 éve, 2 hónapja és 1 heteEhhez még keveset Minecraftoztam… 😄