Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vince Zampella, a valamikori Infinity Ward, manapság pedig a Respawn Entertainment vezére egy interjú során elmondta, hogy bár az E3 kiállításon nem tudnak bejelentéssel szolgálni, remélhetőleg a közeli jövőben már le tudják leplezni első projektjüket, amelyet az EA Partners égisze alatt készítenek. A Call of Duty-sorozat kiötlőjeként történelmet írt Zampella ennek ellenére természetesen ott van az E3 kiállításon, aktívan követte az Electronic Arts konferenciáját is, ám egyéb aktivitás nem várható tőle.
Vince Zampella és Jason West még 2010-ben hagyták ott – mindenki legnagyobb meglepetésére – az Infinity Ward-ot, hogy egy vadonatúj stúdiót alapítsanak Respawn Entenrtainment néven, ám a csapat első alkotásáról azóta sem hallhattunk még semmit sem.
nova13
12 éve, 5 hónapja és 1 hetenem rossz