Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Továbbra sem akar ötig számolni a The Sims-sorozattal a Maxis csapata, ami nem meglepő annak fényében, hogy milyen szuper ötleteik vannak még a játék tartalmának megtámogatására, merthogy folyamatosan érkeznek az újdonságok az alkotáshoz. Ezekről az újításokról beszéltek most a készítők egy live stream keretein belül, aminek jóvoltából megtudtuk, hogy a The Sims 4-ben nemsokára egy 10 kérdésből álló személyiségteszttel alkothatunk magunknak saját karaktert, aminek jóvoltából a lehető legpontosabban a saját képünkre formálhatjuk virtuális karakterünket.
A rendszert az alábbi videó részeként már a gyakorlatban is láthatjuk, sőt mi több, más érdekességekről is hallhatunk, így többek között például arról, hogy minél több kiegészítőt vettünk meg korábban, annál több ajándék tárgy érkezik ingyenes frissítésként az alkotásba, ezáltal akár több mint ezer újdonságot is elérhetünk magunknak.
direktor
6 éve, 6 hónapja és 4 napjaÓ te jó ég, ez már tiszta Matrix! 😄
mordorer
6 éve, 6 hónapja és 4 napjaIgencsak elkélne már egy folytatás. Vagy ne nevezzék 4-nek, teljesen más már mint az volt.
warriorautobot
6 éve, 6 hónapja és 4 napjaKellene már az 5. rész mert a 4. azt elbaszták, nem kicsit hanem nagyon.