Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bungie nem felejtette ám el azokat, akik PlayStation 4 Pro vagy Xbox One X konzollal rendelkeznek, ugyanis a fejlesztőstúdió közölte, hogy a Destiny 2 ötödik szezonjának kezdetével rövidebb töltési idő vár az említett gépek tulajdonosaira. Egy patch képében fogják elhozni a változtatást, ezáltal majd gyorsabban fog feljönni az inventorynk, a bejelentkezés sem fog annyira vészesen sok időt igénybe venni, illetve az űrutazás képernyőjét sem kell majd túl sokat bámulnunk a frissítés után.
A csapat elismerte, hogy a hosszú töltési idők okozója a Forsaken kiegészítés, merthogy annyi tartalom került a DLC által a szoftverbe, hogy az kissé túl lett telítve. A negyedik szezon november 27-én zárul, ha minden igaz, akkor körülbelül egy héttel később már jönni is fog az ötödik, ezzel együtt a szóban forgó patch is.
eltohn
7 éve, 2 hónapja és 1 heteEz is egyfajta fejlődés végülis..
fighterlaci
7 éve, 2 hónapja és 1 heteCool. Kár hogy már a játékosok nagy részét elvesztették.
mordorer
7 éve, 2 hónapja és 1 heteNem hiszem hogy ez volt a legnagyobb hibája a játéknak, de az is valami hogy ezt sikerült javítani.