„Egy filmadaptációt készülnek bemutatni 2012-ben. Ezt az amerikai mozivilág két nagyágyúja készíti majd el: Steven Spielberg és a Dreamworks studios.” [Google-fordítás alapján] – áll a Halo.fr sajtóközleményében, mely alapjáraton a Halo: Cryptum regény francia kiadásáról tájékoztatja az olvasókat.
A Halo-filmekről szőtt merész álmainkat már nem egyszer ringatta bölcsejében néhány csalfa hír, amelyek az internet szeszélyes vizeiről származtak, és éppen ezért fenntartással kezelünk minden hasonló témát felölelő pletykát. Ugyan esetünkben a hír hitele szinte megkérdőjelezhetetlennek tűnik – hiszen sajtóközleményben szerepel, kérem! -, de a 2012-es időpont mégis bogarat ültet a fülünkbe. Ha valóban jövőre mutatnák be az ominózus filmadaptációt, az azt jelenti, hogy már időtlen-idők óta forgatják – az pedig, hogy mindez egészen eddig elkerülte volna a figyelmünket, mondhatni képtelenség. Márpedig egy év leforgása alatt közel lehetetlen leforgatni egy egész estés filmet.
Még az ipar olyan félistenei számára is, mint Spielberg, vagy a Dreamworks studios.
A Halo film pedig továbbra is „(????)” jelzéssel áll az IMDb-n.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 heteEz a Halo nem az a Halo, szerintem.
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 2 heteMi van, nincs otlet Hollywood-ban? Vagy csak gamerek jarnak mozi termekbe? Lassan nincs olyan jatek, amit ne akarnanak meg filmesiteni. Talan a Tetris. De lehet hogy tevedek. Eddig nem tul nagy sikerrel. egy ket kiveteltol eltekintve. Forditva se nagyon szokot sikerulni. Talan az Alien szeria, meg a Gyuruk ura. Meg egy ket pelda, ami nem jut eszembe. Agy sorvadasban szenvednek, a tomeg filmek forgatokonyv iroi?
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 heteA Tetrist tényleg nem tervezik még, de a Space Invaderst már tervezte Roland Emmerich…😄
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 2 heteTenyleg?😄😄😄 Eleg sovanyka alap otlet. Milyen sztorit epithetett volna koreje?
cpt_nihil
14 éve, 3 hónapja és 2 heteAzt te ne akard tudni 😄
#dolt#(De ha mégis:
#link#http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/roland_emmerich_mar_nem_kacsintgat_az_asteroids_fele#linknev#Akkor katt ide!#linkvege#)#dolt_vege#😉
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 heteMeg ide 🙂
http😕/www.www.gamechannel.hu/cikk/hirblock/megfilmesitik_a_space_invaderst
#dolt#mennyi hülyeséget akart csinálni Hollywood!😄#dolt_vege#
cpt_nihil
14 éve, 3 hónapja és 2 heteTe hallod… manapság tényleg senkinek sincs önálló ötlete 😄
braddock
14 éve, 3 hónapja és 1 heteEzt is húzzák már egy pár éve!