Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A GamesMaster magazin legfrissebb számából nem csak az derült ki a nagyvilág számára, hogy optimális esetben január elején, az újév első napjaiban leleplezhetik a soron következő Tomb Raider epizódot, hanem egy pletyka is kiszivárgott a lap hasábjairól, amely a Halo-sorozat nevét tovább öregbítő 343 Industries csapatáról szól. Ez nem más, minthogy a srácok a zsurnaliszták értesülései szerint nem egy vadonatúj Halo játékon, hanem egy korábbi epizód feldolgozásán munkálkodnak serényen.
Hogy pontosítsuk az elhangzottakat, a GamesMaster srácainak tűzhöz közeli forrásai arról árulkodtak, hogy nem más, mint egy Halo: Combat Evolved remake fortyog a 343 Industries boszorkánykonyhájában, amihez nem mást, mint a legutóbbi Halo: Reach grafikus motorját használják majd fel a fejlesztők. Hogy mindebből mi az igazság, azt egyelőre sem a Microsoft, sem a programozók nem erősítették meg, ugyanakkor nem egy utolsó lépés így kezdeni a 343 Industries karrierjét, ezzel a feldolgozással ugyanis kicsit „beleszoknak” a Halo univerzumba, majd ha ez sikerült, jöhet a széria folytatása. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!