Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy pletykának köszönhetően már a múlt héten felmerült, hogy a Warner Bros a háttérben egy olyan LEGO-játékot szeretne kipréselni a Traveller's Tales munkatársaiból, ami a Skylanders, a Disney Infinity vagy a Nintendo által megálmodott Amiibo koncepcióját követné. A lényeg tehát egy olyan videojáték lenne, amihez gyűjtögethető figurák is társulnának, és a Videogamer beszámolója szerint nem kizárt, hogy ez az elképzelés valóban testet ölthet majd a közeli jövőben.
A lap ugyanis a szóbeszédek felbukkanását követően felkereste Tim Wilemant, a stúdió egyik első emberét, hogy kommentálja a történteket, aki nagy mosollyal csak a szokásos kliséket pufogtatta el, ellenben egy percig sem cáfolta az elhangzottakat, sőt mi több hozzátette, hogy jelenleg is azon dolgoznak, hogy miként tudják minden eddiginél jobban kitolni a franchise határait.
Amennyiben valóban készül egy ilyen LEGO-játék, a hírek szerint a LEGO Dimensions címre hallgathat majd, de amíg hivatalos és formális bejelentésünk nincs, addig legfeljebb csak a gondolatainkkal játszadozzunk ezen a téren.
paulmarlow
10 éve, 10 hónapja és 5 órájaRég kéne már egy ilyen.Még egy mmo-t is eltudnék képzelni amiben saját világot építhetsz úgy hogy a fizikálisan megvásárolt legot egy kód segítségével aktiválhatnád a játékba.
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 4 órájaHát szerintem az a lehúzás netovábbja lenne.
Mert egy-egy készletben alig van elem, de cserébe jó drága.
Az ötlet nem lenne rossz, de csak akkor ha olcsóbb lenne maga a Lego.
drenzer
10 éve, 10 hónapja és 4 órájaJól hangzik. Mindig is szerettem a kézzel fogható dolgokat. Ezért is szeretem a mai napid a játékokat dobozos kézzel fogható változatban megvásárolni 🙂
1000feri
10 éve, 10 hónapja és 4 órájamint annó a reggeliző pelyhekben 😄
kpal
10 éve, 10 hónapja és 2 órájaLEGO figurák megunhattalan, nekem is hatalmas kartonba áll a LEGO .
paulmarlow
10 éve, 10 hónapja és 2 órájaHol látsz ebben lehúzást? 😄
Egyébként annak idején is hasonló áron mozogtak a legok mint most, legutóbb egy Star Wars Tie Fightert vettem és voltak benne elemek rendesen.
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 2 órájaElég drága egy ilyen móka
willthawheel
10 éve, 9 hónapja és 4 heteSose volt olcsó 😄
totyak
10 éve, 9 hónapja és 4 heteA gyűjthető figura mindig telitalálat, azokat szeretik a játékosok.