Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tegnap végre bemutatásra került az első valódi gameplay felvétel a GTA 5-ről, ami azon túl túl, hogy a PlayStation 3-as változatot prezentálta, a rengeteg válasz mellett néhány kérdést is felvetett, például a járművek testre szabhatóságával kapcsolatban. Imran Sarwar a GameInformer magazin munkatársainak ezzel kapcsolatban osztott meg néhány érdekességet, így elárulta többek között, hogy ezernyi lehetőségünk lesz arra, hogy egyedivé tegyük, illetve átalakítsuk járműveinket, ami nem csak egy újabb opció a sorban, hanem összefügg majd például küldetésekkel is.
A játék producere megerősítette mindemellett, hogy eltűnik a játékból a Pay and Spray lehetősége, helyette az LS Customs boltok lesznek a jellemzőek, amelyekkel az átalakításokat is kivitelezhetjük.
Sarwar szerint a modifikációk nem csak optikailag lesznek észrevehetőek, hanem járműveink tulajdonságaiban is, így egy új fék, egy felfüggesztés vagy a motor felturbózása komolyabb hatást gyakorol majd autóink és motorjaink tulajdonságaira.
robbe
12 éve, 6 hónapja és 1 heteNagyon jól hangzik!
marco
12 éve, 6 hónapja és 1 heteElég jól hangzik, bár ezzel veszít valamit a viszonylagos egyszerűségéből a játék. Nekem leginkább ezért nem tetszett a San Andreas, túl sok mindenre kellett figyelni, edzőterem, stb…
Ha nem lesz kötelező akkor ok, örömmel fogom pimpelni a verdát, de ha amiatt bukható egy küldetés hogy piros a kocsim és nem rózsaszín, akkor morcos leszek!😄
rdave
12 éve, 6 hónapja és 1 heteEA példát vehetne, NFS-ben nincs már ilyen részletesség… 😄
adinho15
12 éve, 6 hónapja és 1 hetede ezek szerint a küldetés része lesz az alapos felkészülés hiszen fegyver testreszabás,kocsi tuning ezzel csak magunkon tudunk segíteni..
🙂
jezzahun
12 éve, 6 hónapja és 1 heteNa én magában a san andreast utálom… nem bírom benne hogy menni kell ide meg oda gyúrni,stb.. remélem azért másabb lesz a gta5-ben… a kocsi tuningolást meg hát semlegesnek tartom,csak emiatt ne kelljen a küldetésekkel szarakodni…
misa123
12 éve, 6 hónapja és 1 heteMég1 pont, hogy megvegyem
marduk
12 éve, 6 hónapja és 1 heteSzerintem jó dolog. San Andreasban is szerettem
kiszizi95
12 éve, 6 hónapja és 1 heteJól hangzik. Én az összes részét szeretem és biztos, hogy erre is beruházok. 😄
rambo
12 éve, 6 hónapja és 1 heteMondjuk a SA-ban semmi sem kötelez rá, hogy gyúrnod kelljen, de még a tuningot is csak egy küldetésben kell használni (hidraulikát beállítani a Cesar Vialpando című küldetésben).
marduk
12 éve, 6 hónapja és 1 heteGyúrni akkor kell, ha boxolni akarsz, mert ha jól emlékszem akkor csak bizonyos erőtől engednek boxolni. Amúgy tényleg nem fontos gyúrni, csak a játékot megkönnyíti, ha gyorsabban tudsz futni meg ilyenek. Viszont ezektől eltekintve tényleg nem kellenek küldetéseknél.
rambo
12 éve, 6 hónapja és 1 hetePersze, de boxolni se kötelező, sőt, számomra kvázi teljesen haszontalan volt mindenféle közelharc. Futás is konkrétan egy küldetésnél jött jól, de az nagyon az elején van és tisztán emlékszem, hogy az induló staminával meg tudtam könnyedén csinálni.
Ettől függetlenül van pár – a main storylinehoz tartozó – küldetés, ami megköveteli bizonyos képességek fejlesztését (Wu Zinál van egy küldetés, ahol a lung capacity-t kell növelni, a példának kedvéért). Ez eléggé idegesítő volt, de ekkora tartalom mellett azt hiszem bocsánatos bűn.
marduk
12 éve, 6 hónapja és 1 heteSzerintem ezek jók voltak bele, mert így nem vált monotonná a játék. Emlékszem az autó-, hajó- és repülőiskolára is 😄 A repülőiskola volt kötelező azt hiszem.
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNa végre 😄 Ez hiányzott az eddigi GTA részekből.