Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Napjaink konzol-központú világában a PC gémerek érthető módon egyre többször érzik magukat becsapva. Gabe Newell, a Valve társulat alapítója ellenben éppen arról beszélt, valójában milyen szerencsések a platform tulajdonosai, a PC-k ugyanis manapság is "nagy értéket képviselnek", és mindenki "azt kaphatja, amelyiket szeretné".
Egy a PC Gamer UK-nek adott interjújában Gabe Newell azt ecsetelte, miért kifizetődő a PC-re való beruházás:
„Az emberek szeretik a PC-iket” – mondta a Valve főnök. – „Temérdek van belőlük és minden személy azt kaphatja, amelyiket szeretné, egy olyan helyett, amit más határozott meg nekik.”
A tavalyi év során mintegy 350 millió PC-t értékesítettek világszerte, ami arra enged következtetni, hogy az emberek többségének szemében továbbra is remek vételt jelent az asztali számítógép: mind ár, mind minőség tekintetében.
Ugyanezen nyilatkozatában Gabe Newell azt állította, a Valve nem pusztán a pénzért csapott bele a játékbizniszbe a Steam által, sokkal inkább azért, mert szeret olyan emberekkel együtt dolgozni, akiket kedvel és akik megbízhatók.
lac
14 éve, 3 hónapja és 1 heteJa, a fejlesztők is így vannak vele. Olyan PC-re írják a játékokat, amilyenre ők szeretnék, nem olyanra, mint amilyet a játékosok határoznak meg.
Mr. Newell megint nagy okosságot mondott. Az megint más kérdés, hogy nem a pénz miatt csapott bele a játékbizniszben (mondjuk ezt aligha tartom valószínűnek), hanem azért, „mert szeret olyan emberekkel együtt dolgozni, akiket kedvel és akik megbízhatók”, viszont ez a munkatársaira vonatkozik, nem a játékosokra, lásd HL2:EP3.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteŐ mindig okosakat mond. 😄
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 1 heteEn se a penzert dolgozok. Csak azert megyek be, mert jo a kozosseg. Egyebkent meg fennyel taplalkozom, es meztelenul jarok. 🙂 Minek nekem a penz? Olyan alszent dolog ez. Nyugodtan be vallhatja, hogy a penz sem utolso szempont. Sajnos az eletet penzre játszák.