Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb különleges, kifejezetten gamereknek szánt számítógépházakat mutatott be a minap a Thermaltake csapata, akik a View 37 névre keresztelt, kétféle variánsban kapható házikó esetében bizonyára a futurizmust tartották a legfontosabbnak. Ennek az oka leginkább a megjelenésben keresendő, hiszen a gépház olyan plexi oldallappal bír, mely a felső saroknál meghajlik, és továbbnyúlik a gépház tetejére is, aminek köszönhetően felülről egyaránt beláthatunk a házba, ami a tonnányi LED miatt nem hátrány.
Az 525 x 261 x 538 mm méretű házak – melyek akár E-ATX alaplapokat is tudnak fogadni – két változatban váltak elérhetővé, ezáltal a View 37 Riing és a View 37 RGB megnevezéssel, melyek között a legnagyobb különbséget az adja, hogy az előlap mögé és a hátlapra szerelt 14 centiméteres ventilátorok a Riing esetében kéken világítanak, míg a másik verziónál a szivárvány bármelyik árnyalatában, Ezen felül az RGB-nél a világítást összehangolhatjuk majd alaplapi rendszerekkel is.
mordorer
7 éve, 10 hónapja és 4 napjaCsinos dög ez is! 😮
warriorautobot
7 éve, 10 hónapja és 3 napjaVízhűtéssel biztos nagyon jó belsőt ki lehet hozni belőle. 🙂