Az alkotás a legendás Shiny Entertainment (Earthworm Jim, MDK, Messiah, Sacrifice) és a The Collective (ők viszont 10 éves pályafutásuk alatt semmi komolyabbat nem raktak össze) összeolvadásával létrejövő Double Helix Games stúdiójában ölti magára a végleges alakját, amely ezúttal - a széria korábbi tagjaitól merőben eltérően - egy külső nézetű akciójáték.
Számítottunk rá, hogy az E3-on többet is megosztanak velünk a produkcióról, és esetleg némi látnivalót is mellékelnek hozzá. Nos, az utóbbi miatt ismét nem kellett megvárnunk a show hivatalos megnyitóját, ugyanis ma hajnalban az internet népének is elérhetővé tették a Front Mission Evolved debütáló trailerét, amely közel 1,5 percesre hízott. A videó közepesen hangulatosra sikeredett, akad némi robbanás és lángcsóva, néhány elkeseredett sikoly, füstből előbújó Wanzer, valamint egy gyártósor, ahol ezeket a brutális harci gépeket szerelik össze.
Ennyi alapján, a jelenleg rendelkezésünkre álló körülbelül nulla információval együtt, ebből a játékból még bármi lehet, a következő 3 év egyik legemlékezetesebb TPS-e, de a legnagyobb csalódása is. Talán az E3 után már okosabbak leszünk.
#tv#