Friss képeken mutatkozik az L.A. Noire

2011. január 27.
1.8321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lilith profilja, adatai
Lilith
A Rockstar csapata nemrég közzétett néhány új képet a felhasználók számára a készülő L.A.
 

Noire című detektívjátékról. Az illusztrációk segítségével a játékmenetbe nyerhetünk egy kis betekintést, megszemlélhetjük a detektíveket nyomozás közben, akik különböző tetthelyeken kutatnak a gyilkos leleplezésére szolgáló bizonyítékok után. A rend őrei jól tudják, hogy nem létezik olyan helyszín, ahol az elkövető ne hagyna maga után egy-két árulkodó nyomot.

A Team Bondi műhelyében készülő alkotás idén május 17-én fog megjelenni Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra az Egyesül Államokban, Európában pedig május 20-án kerül majd a boltok polcaira. A játék története a negyvenes évek második felében játszódik, fő helyszíne pedig Los Angeles városa, amelyben erősen jelen van a bűnözés, a korrupció és az erőszak. A produktumban egy nyomozó szerepét ölthetjük magunkra, akinek az lesz a feladata, hogy fényt derítsen különböző sötét ügyekre, például lopásokra, gyilkosságokra, rablásokra és a többi. A szoftverben egyedül rajtunk múlik, hogy milyen eszközöket, illetve módszereket vetünk be annak érdekében, hogy minél gyorsabban pontot tegyünk a megoldandó ügyek végére.


Friss képeken mutatkozik az L.A. Noire - 2. kép



Friss képeken mutatkozik az L.A. Noire - 3. kép



Friss képeken mutatkozik az L.A. Noire - 4. kép



Friss képeken mutatkozik az L.A. Noire - 5. kép



Friss képeken mutatkozik az L.A. Noire - 6. kép

6 hozzászólás

totyak

15 éve, 7 hónapja és 18 napja

Kéne ez a játék PC-re, mint földnek a trágya röhögő smiley

válasz erre

skyman

15 éve, 7 hónapja és 18 napja

giftbaby írta:

Szia.
A nevem Miss Ruth vagyok, nagyon érdekel, hogy jól ismerem magát, jöttem át a profilodat ma onwww.gamechannel.hu, és vált annyira izgatott a profiljában, kérem, ha nem bánod, és akkor tényleg kell tudni kinek Én, kérjük vegye vissza közvetlenül az én e-mail kapcsolat mail box, ami, benruth70@yahoo.co.uk, oly módon, hogy lehetővé teszi számomra, hogy elmondjam többet az én saját, beleértve a képek,
Köszönöm az együttműködését.
Ruth.

Hi.
My name is Miss Ruth, I am very interested to know you well, I came across your profile today onwww.gamechannel.hu,and became so much excited on your profile, Please If you don't mind and you really need to know whom i am, kindly contact me back directly to my e-mail contact mail box,which is, benruth70@yahoo.co.uk, so that it will enable me to tell you more about my self including my pictures,
Thanks for your cooperation.
Ruth.
Huu mennyi ilyen e-mailt szoktam kapniröhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

15 éve, 7 hónapja és 19 napja

[Tiltott felhasználó!]

giftbaby

15 éve, 7 hónapja és 19 napja


Szia.
A nevem Miss Ruth vagyok, nagyon érdekel, hogy jól ismerem magát, jöttem át a profilodat ma onwww.gamechannel.hu, és vált annyira izgatott a profiljában, kérem, ha nem bánod, és akkor tényleg kell tudni kinek Én, kérjük vegye vissza közvetlenül az én e-mail kapcsolat mail box, ami, benruth70@yahoo.co.uk, oly módon, hogy lehetővé teszi számomra, hogy elmondjam többet az én saját, beleértve a képek,
Köszönöm az együttműködését.
Ruth.

Hi.
My name is Miss Ruth, I am very interested to know you well, I came across your profile today onwww.gamechannel.hu,and became so much excited on your profile, Please If you don't mind and you really need to know whom i am, kindly contact me back directly to my e-mail contact mail box,which is, benruth70@yahoo.co.uk, so that it will enable me to tell you more about my self including my pictures,
Thanks for your cooperation.
Ruth.

válasz erre

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 19 napja

ez olyan lesz mint a gta?

válasz erre

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 20 napja

zsíííR!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja