Az elragadó koncepció pedig nem más, minthogy az illetékesek a horrorfilmek hangulatát szeretnék visszaidézni monitorainkra. Adott lesz egy kitalált város, ahol egy fertőzés miatt mindenki zombivá vált, menekülőútról egyelőre nem tudunk, de néhány túlélő akad. Éjjel támadnak a zombik, nappal ki tudja hol vannak, de nyugton az biztos, ennek hála pedig a feladatunk is adott. Be kell vetnünk magunkat egy épületbe, azt nappal a lehető legjobb objektumokkal megerősíteni, persze azért gondoskodjunk a túlélők és egyéb használati cikkek beszerzéséről is, hiszen ha a Nap elhagyja a horizontot, az élőhalottak előmásznak, és mindig megtalálnak.

Ha kellően beleborzongtunk a tudatba, akkor vessük is rá magunkat az alábbi videóra, amely sajnos még nem a játékból származó jeleneteket tartalmazza, de van benne sok-sok fertőzött, és az alapokat is felvázolja előttünk, tehát megtekintése – csupa nagy betűvel – kötelező.