Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bizonyára sokan emlékeznek még rajtunk kívül a belga Appeal csapata által 1999-ben elkészített Outcast című akciójátékra, ami akkoriban nem csak intenzív játékmenetével, hanem hatalmas, nyitott világával is alaposan elkápráztatott minket. Habár a brigád néhány évvel később nekilátott az alkotás folytatásának - ez még a PlayStation 2-es korszakban volt -, de mindez megmaradt ötlet szintjén, majd a stúdió is becsődölt, de úgy tűnik, hogy ezúttal minden eddiginél nagyobb esély van arra, hogy megkapja jól megérdemelt második részét a legenda.
Néhány egykori Appeal munkatárs ugyanis sikeresen megvásárolta a jogokat az Atari csapatától, és bár konkrét tervek, illetve intézkedések egyelőre még nem történtek, de a csapat azt tervezi, hogy amennyiben sikerülne nekik, akkor mindenképpen szeretnék elkészíteni a 15 éve várt Outcast 2-t. Talán a Kickstarter segíthet nekik ebben…
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 2 hetehát…elég sokat kell rá várni, de valószínű megéri majd, nem csak a gamereknek
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 napjaNyilván nem passzióból költöttek el egy valag pénzt a jogokra, így jó esélyt látok rá, hogy lesz folytatás.