Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Satoshi Sakai, a Phantasy Star Online 2 producere a játék hivatalos blogján néhány friss információt osztott meg velünk a játék fizetős struktúrájával kapcsolatban. Amint kiderült, az alkotás a végeredményt tekintve megmarad ingyen letölthető és ingyenesen játszható formában, de ami a legfontosabb, hogy ebben az esetben sem lesznek hátrányok, így tehát a szintkorlát és minden egyéb megegyezik majd a fizetős rajongók által elérhető tartalommal. Merthogy a producer szerint a játékért cserébe akár fizethetünk is majd!
Mint kiderült, a valós összegekért cserébe sem fogunk tudni szinteket megvásárolni magunknak, de elősegíthetjük azt, így például Premium Set vásárlásával, amit egy hónapra előre válthatunk meg.
Ebben elérhető lesz a My Room és a My Shop szolgáltatás – utólagos és kibővített kosztümizációs és fegyvervásárlási lehetőségek többek között -, de vehetünk magunknak játékbeli fizetőeszközt is, ami az Arks Cash nérve hallgat – egy japán jen egészen pontosan egy Arks Cash-nek felel meg.
A fentiek alapján sajnos nem úgy tűnik, hogy a fizetős és nem fizetős játékosok között valóban nem lesz semmi különbség, de amíg nem próbáltuk ki a rendszert a gyakorlatban, addig ne ítélkezzünk.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteMiért kell minden jó ötletből végül szart csinálni…😖
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 1 heteHa nem lesz különbség a fizetős és nem fizetős között akkor mégis mi értelme az egésznek?😮